Single Blog Title

This is a single blog caption

Júniusi programajánló

Hozzávalók:

1db Hegyi Magyar Bajnokság

1db Időfutam Magyar Bajnokság

1db Hosszútávú  Magyar Bajnokság

és párszáz bajnokjelölt.

A június elkészítése roppant egyszerű: Végy „néhány” lelkes kerekest, akik már télen is alapoztak, ha fújt, ha esett. Aztán tavasz elején kezd el a gyorsító edzéseket, de még nem kell nyelet tolni 2 kilométeren. Közben kezdjenek el kisebb versenyekre járni, stéherezgetni, hadd kezdjenek felpörögni. Nem árt egy-két edzőtábor sem, főleg ha ott már jó idő van tél végén, koratavasszal.
Miután elértük az áprilist, indulhatnak a komolyabb résztávozások, lehet gyorsulni és jönnek az egyre komolyabb versenyek. Lehetőleg sokat versenyeztesd „lelkeséket” külföldön, vagy olyan megmérettetéseken, ahol jelentős számú külhoni, színvonalas szinten a sportot űző bikers van jelen. Vonatkozik ez kicsikre- nagyokra egyaránt, nem válogatunk, de ha már válogatunk, az se baj, ha néhányan a válogatott színeiben is versenyezgetnek és lesz ellenfelekből csapattárs, egy nemesebb ügy érdekében.

Telik az idő, erősödnek, gyorsulnak „lelkesék”, mígnem egyszer júniusban találják magukat ahol a Balaton Kör után mehetnek egy kis edzőtáborozásra, aminek célja már konkrétan a bajnoki futamokra való fékészülés. Utolsó simítások a nagy megmérettetés előtt. Ez egy évben egyszer van, most kell mindent beleadni.

A versenysorozat első állomása a hegyi OB(06.18.), amely a Mátrában kerül megrendezésre, mátraházi és kékestetői befutókkal(korosztályfüggő). A táv nem túl nagy, de annál erőtpróbálóbb. 12km nyélen, felfele a Kékesre, garantáltan hamar tüdőelpukkanáshoz vezet és a pulzus max tartományba való felugrásához. De nem elég, hogy a versenyző megküzdjön határaival, az ellenfelek is ott lesznek, akik szintén elsőnek akarnak felérni a csúcsra. A hegy mindig külön állatfaj, vagy megy valakinek, vagy nem. Jóslatokba nem bocsátkoznék, de van akire számítunk, hogy ügyes lesz 🙂
Az OB kipihenése gyanánt, ízlés szerint lehet még a hétvégét fűszerezni időfutam, vagy kritériumversenyekkel.

A következő állomás június 23. CSÜTÖRTÖK(!!!), az időfutam bajnoksággal. A rendezés ismét a debreceni DKSI-Kontent csapatának jutott, a már megszokott bocskaikerti un elkerülőn. A pálya teljesen zárt lesz, mint volt az megannyiszor, ahol tüköraszfalt várja a versenyzőket. Talán legutóbb Kenyó Anita mondta: „nagyon gyors pálya”. Szerintem is. Lesz lehetőség az amatőr felnőtt és master/senior versenyzőknek is megmérettetni, így javaslom mindenkinek, már most írja kifele a szabadságát, ne utolsó percben kelljen birokra menni a főnökkel 🙂 Mondanám, hogy hátszelet, de mivel fordítós a pálya, visszafele szembe fújna.

Az időfutam után (06.26.) kitágult tüdővel lehet átkocsikázni az ország másik felébe, a szezonnyitóról ismert Bonyhádra, ahol most is egy körön fognak vívni a hosszútávú OB bajnokjelöltjei. A többkörös verseny emelkedőkkel lesz tagolt, ahol nagy harcok várhatók. A hazai elit -meglátásom szerint- az előző évhez képest erősödött, de ez elmondható szinten minden korcsoportról. Vélhetően az egyre színesedő nemzetközi mezőny jót tesz a hazai kerékpársportnak és az élboly nagyon kiélezett. A verseny érdekes lesz, mert most a külhoni csapatok nélkül kell abszolválni a távokat, így totál saját zsíron lesz menés és az irányító szerep is a hazai versenyzők kezébe kell, hogy kerüljön. Nyilvánvalóan a három verseny közül, ez a királyetap, de egyértelmű, hogy itt is lesz a legnagyobb harc. Aki teheti, nézze meg. Én is gondolkodom, hogy kellene belopni magam a csapatbuszba(nem célzás, ááá, dehogy…) 🙂

Itt jósolni aztán utópia lenne, így marad egy „Hajrá Fiúk/Lányok!”

Természetesen a DKSI-Kontent mindhárom versenyen, szinte minden kategóriában jelen kíván lenni a megmérettetéseken. Nekik külön „Hajrá Fúik/lányok!” és reméljük a befektetett energia megfelelően fog kamatozni mind UP, mind felnőtt téren.

igen, TDH… jún 28, prológ… nem fogunk megfeledkezni róla