Tour de Hongrie 2016
Elkezdődött a keddi 1 km-es prológgal a 2016. évi Tour de Hongrie. Mint azt Peti megírta, a hat srác nekivágott a vasárnapig tartó kihívásnak. A hangulat jó, a fiúk vigyorognak és Koca szórakoztatja a népet 🙂
A prológon Kádár Csabi és Fegyveres Máté is szépet ment, de ez az 1 km nem szór túl nagyot. Ami a legfontosabb elvárás volt, ne bukjon senki a két elég éles kanyarban. Persze ettől lőni kellett, ami a csövön kifér.
A szerdai első szakasz Fertődről indult és Keszthelyig ért le 133 km megtétele után. Az első etap az ismerkedés, kóstolgatás, próbálgatásoké szokott lenni, de most a mezőny elég hamar forgatni kezdett, indultak a támadások és egész korán kialakult egy több fős elmenés. A DKSI-KONTENT célja volt mindenképp, hogy elmenésbe embert delegáljon, de az olyan hirtelen és spontán alakult ki, hogy lekésték a fiúk. Az első pillanatban nem is tűnt úgy, hogy abból lehet valami, de a mezőny megtorpant egy pillanatra és ekkor a szökevények nagyszámú csoportja begyújtotta a rakétákat. Innen volt próbálkozás, de sok csapatnak nem volt érdeke a felérés(emberük volt az elmenésben). A szökevénycsoport haza is ért, igaz, szétszaggatva. Legeredményesebb hazai versenyző Molnár Pisti lett, aki a leszakadva az elmenésről épp a mezőny előtt ért célba. Aki követte a televíziós közvetítést(ha nincs digi csatornád, lehet okostelefonon, tabletten és számítógépen, egy digi regisztrációt követően). láthatta, hogy Pisti küzdött, de az utolsó hegyi hajrán nagyon meg lett szaggatva a szökevénycsoport.
A fiúk jó állapotban érkeztek meg, újdonsült „D. Kovácsunk” is sokat forgott az elejében.Várjuk a csütörtöki etapot, ahol Keszthely- Siófok útvonalon vár rájuk 166 km és ha jól emlékszem, kb 1500 szint.
első etap eredménylistája
TdH galéria
A DKSI-KONTENT csapatát az idei Tour de Hongrie-n támogatják:
Technikai:
-Vozzy Bike & Snow (by Koca)
-Regina Kerékpár
-Cicli Granzon (Udine)
-Mr.Wheel
Frissítés:
-High5





