Single Blog Title

This is a single blog caption

Európa Bajnokság 2023 – Tóth Réka (DSI) beszámolója

2023. szeptember 24-én vasárnap rendezték meg Drenthe (Hollandia) központtal az országúti kerékpáros Európa Bajnokság keretein belük a WU19 lányok versenyét, melyen rajthoz állt Tóth Réka, a DSI kiválósága. Az alábbiakban az Ő beszámolóját adjuk közre!

„Nagyon élveztem a versenyt (5 kör – 69 km), főleg a kezdetét. Rajt után rögtön fel kellett menni a Col de Vam emelkedőjén, ami nem volt egyszerű, főleg azért, mert leghátulról kellett rajtolnom, mivel utolsó nemzetként szólítottak a rajtba. Jó bemelegítésnek is köszönhetően a mászást könnyűnek éreztem, előzgettem az embereket, így mikor a célvonalon mentem át, már a 35. hely körül voltam. Az első körben végig nagyon jó helyeken voltam. Elöl tudtam maradni relatív kevés erőfeszítéssel is. A második mászás kezdete előtt a 15. hely körül voltam. A cél előtt, a macskakő után lévő balos letörésben sokan jöttek a bal oldalamon, kiszorítottak, nem maradt helyem, kicsúsztam és elestem. Az út jobb oldalán voltam, a biciklim pedig a másik oldalon, szóval gondoltam, át megyek érte. De ugye még nagyon sokan jöttek, ebbe amúgy bele se gondoltam, ők meg konkrétan elütöttek. Nagyon szédültem, de azért tovább mentem. A két felfelét még kibírtam, de a lefelé aljában megint elestem. Csak az van meg, hogy sokáig egyensúlyoztam az út szélén, lementem, visszajöttem utána végül elestem és csúsztam még 3 métert. Defektet is kaptam, meg kellett várnom a kocsinkat. Addigra kicsit jobban lettem. A csapatautóból, Dévai Danitól kaptam egy tartalék kerékpárt, ezzel folytattam a versenyt. Innentől kezdve a célom az volt, hogy veszteségeimet minimalizáljam. Nagy nehézségek árán vissza küzdöttem magam a mezőnyre. Utána is jól előre tudtam menni a mezőnyben. A bukásból adódó fájdalmaim ellenére is igyekeztem elől helyezkedni. Sajnos a 4. kör végi mászásnál kialakult egy szakadás, amit már nem sikerült összezárni, mert ott nem dolgoztak annyira a többiek. A vége fájdalmas volt, főleg, hogy többen rám kerültek a rajtam „utazók” közül. Célba érkezés után, elmondások szerint, kissé sokkos állapotba kerültem. A mentősök vettek kezelésbe, valamint Ragó Tibor, a csapat fiziósa segített megnyugodni. Nagyon jól esett, hogy a szlovén válogatott lányok is oda jöttek és vigasztaltak.Summázva az eseményeket, azt gondolom, eredmény szempontjából, több volt ebben a versenyben. Most kissé csalódott vagyok. A bukás ellenére sok pozitívum is volt, mely jó muníció lesz a folytatáshoz.Köszönök mindent a magyar csapatnak, segítőknek, és a bizalmat Dér Zsolt szövetségi kapitánynak!”

Végül a 95 indulóból illetve 84 célbaérkezőből a 63. helyen végzett, a nehézségek ellenére mindössze 1:34 hátrányban.

Rékának ezúton is gratulálunk a helytállásához!

Teljes eredménylista: https://firstcycling.com/race.php?r=9926&y=2023