Magyarország 2025. évi Egyéni Időfutam Országos Bajnoksága – KIÍRÁS
A 2025. évi Időfutam Bajnokság a DKSI Debreceni Kerékpáros Sport és Szabadidős Ifjúsági Egyesület rendezésében, 2025. június 25-én (szerdán) kerül lebonyolításra, a előző évekhez hasonlóan a Debrecen-Bocskaikert mellett 354. sz. úton, a szokott forgatókönyv szerint. A bajnokság társrendezője a Debreceni Sportcentrum, a rendezvényt ezen kívül a Magyar Kerékpáros Szövetség, és természetesen Bocskaikert Önkormányzata valamint Debrecen MJV Önkormányzata támogatja.
A helyszín a korábbi évek indulói számára már jól ismert Debrecen-Bocskaikert mellett található 354. sz. út 35. sz. főút és a 4. sz. főút közötti 11 km hosszú szakasza, mely teljesen lezárásra kerül mindennemű járműforgalom elől. A versenypálya teljes hossza 9,5 km (Rajt-cél a 354. sz. út 13,5 km-nél).
Nevezni CSAK előnevezéssel, a SPORTORIGO.HU felületén lehet!
Fontos!
– csak a licencen szereplő korcsoportba adható le a nevezés. Ettől eltérni csak Vizer Barnabás sportigazgató által kiadott előzetes, írásos szövetségi engedéllyel lehetséges.
– a nevezési létszám kritikusan magas létszámra emelkedése esetén a nevezés idő előtt lezárásra kerülhet! Erre tekintettel megkérünk minden csapatvezetőt, ennek megfelelően felelősségteljesen, az arra érdemes sportolókat nevezzék!
– a rajtolás becsatolva, fogásból történik
NEVEZÉSI HATÁRIDŐ: 2025. június. 21. (szombat) 24:00 óra
Helyszíni nevezést nem fogadunk el!
Rajtlista 2025. június. 24. kedden lesz elérhető a bringasport.hu honlapon.
Mindenkinek sikeres felkészülést, és eredményes versenyzést kívánunk!
A szervezők





